METAL HUNGARY SHOW

Üdvözlök mindenkit!Annak érdekében hoztam létre az oldalt,hogy sok jó metal illetve egyéb keményebb műfaj zenéit osztom majd meg.Ezen kívül létrehoztam egy Metal-Enciklopédiát.Kövessetek facebookon is!

Neo-Classical Metal:

A undefined (azaz neoklasszikus metal, ritkábban shred metal, az ismertetőben rövidített formában NM), a heavy metal zene olyan irányzata, ami a heavy metal stílusjegyek mellett, a klasszikus zene -tágabb értelembe véve a komolyzene- motívumaira épít. A neoklasszikus metalt játszó előadók kiemelkedően képzett zenészek, mivel a stílus megköveteli a magas szintű technikai tudást, és az improvizációra való készséget. A rock- és a szimfonikus zene első találkozása a Deep Purple zenekar "Concerto for Group and Orchestra" versenyművéhez köthető, melyet a banda billentyűse Jon Lord komponált. A darabot a Deep Purple és a Királyi Filharmonikusok mutatták be, akiket Malcolm Arnold vezényelt. Az előadást 1969. szeptember 24-én tartották a londoni Royal Albert Hallban. Ez volt a Deep Purple első albuma, melyen Ian Gillan és Roger Glover is szerepelt. Annak ellenére, hogy ez egy úttörő próbálkozás volt a szimfonikus zene és a rock/metal ötvözésére, a neoklasszikus metal műfaj létrejöttét a szakértők többsége a svéd származású Yngwie Johann Malmsteen felbukkanásához köti, aki a 80-as évek elején vált népszerűvé újszerű gitárjátékával. Stílusában a heavy metal alapokat komolyzenei (elsősorban barokk) elemekkel ötvözte, olyan technikákat használva, melyek korábban szinte kizárólag a klasszikus zenében voltak használatosak (arpeggio, ellenpontozás, ostinato, vibrato stb.). Ezzel az új szemlélettel egy egész gitáros generáció indult útjára a '80-as évek elején-közepén, nagyrészt instrumentális albumokat készítve. A NM műfajjal mint önálló zenei stílussal viszonylag ritkán definiálnak zenekarokat, legtöbbször úgy hivatkoznak az irányzatra, mint az európai stílusú power metal egyik fontos elemére. Ezért a szakemberek egy része inkább zenei koncepcióról és felfogásról beszél az irányzattal kapcsolatban, mintsem önálló zenei műfajról.

Definíció és történet

A neoklasszikus metal elnevezése a széles koncepciókat magába foglaló klasszikus zenéből származik, a stíluselőadóművészei nagymértékben merítenek a klasszikus zeneszerzők örökségéből, de a NM műfajra nem úgy kell tekinteni, ahogy a klasszikus zenei hagyomány meghatározza a neoklasszicizmust. A műfaj neve inkább a zenei modernizmus egyik mozgalmára utal, melyben a zeneszerzők a klasszikus kor hangzásvilágából vettek át ötleteket. Ez az időszak 1750-től 1810-ig tartott, és a szigorú értelemben vett klasszikus zene legnagyobbjai, azaz Mozart, Haydn és a romanticizmus alapkövének lefektetése előtti Beethoven nevével fémjelzett. (Napjainkban is vita tárgyát képezi, hogy Beethoven klasszicista vagy romantikuszeneszerző volt-e) A klasszikuszenei korszakra a mereven strukturált zenei formák voltak jellemzőek, ezek közé tartozott szonáta, a szimfónia és a vonósnégyes. A neoklasszicizmus egy évszázaddal később alakult ki, és a 19. század végi, valamint a 20. század eleji romanticizmus elleni lázadást testesítette meg. Ebben az időszakban Richard Wagner és Gustav Mahler (de ide sorolható Igor Sztravinszkij és Paul Hindemith is), a tonalitás határainak áttörésével fejlesztették tovább a zenei kifejezésmódokat és formákat. A neoklasszikus metal viszont nem csak aklasszikuszenei esztétikai ideálok, például az egyensúly vagy a formalizmus technikáját használta fel, hangzásának alapjaira a romantikus és barokk korszak, azaz a 17. század egésze, és a 18. század eleje is hatással volt. Vivaldi, Händel, Bach és Mozart zenéjét a "túldíszítettség" jellemezte, és pont ez a jellemvonás fogta meg a műfaj keresztapjaként is számon tartott Yngwie J. Malmsteen-t, de hatottak rá a későbbi virtuóz zeneszerzők művei is, például Niccolò Paganini hegedűművész kifejezetten feltűnő, dekoratív technikája mintául szolgált a gitáros gyors és tüzes, erőteljes barokk frázisokkal és gótikus kompozíciókkal megspékelt előadásmódjának tökéletesítéséhez. Egyes kritikusok szerint Malmsteen egyenesen Paganini reinkarnációja. Ez erősen túlzó kijelentésnek tűnik, de az biztos, hogy Malmsteen a klasszikus zene és a shred stílusú gitárjáték egyedülálló kombinációját dolgozta ki, és annak ellenére, hogy a gitározást autodidakta módon tanulta meg, káprázatos művészi tudásával, sebességével, virtuozitásával és egyéni megközelítésével új fejezetet nyitott a rockgitározás történetében. A NM térnyerése szorosan kapcsolódik a villámgyors shred ("húrtépés") gitárjáték elterjedéséhez, és az új mozgalom sok gitárosa szintén Niccolò Paganini virtuóz hegedű szólóit jelölte meg az egyik legfőbb inspiráló erőként. A hegedűművész munkássága és játéktechnikája, a Malmsteennyomában felbukkanó gitáros generáció sok képviselőjének ihletet adott, ennek megfelelően pl. Paganini "24. Capriccio" című műve számos feldolgozást ért meg az évek során. Gyakran felbukkan egy-egy leírás azzal kapcsolatban, hogy a klasszikus zene nagyjai ha most élnének, biztosan a metal műfajban tevékenykednének, és a legnagyobb metal előadóművészek közé tartoznának. Ez valószínűleg egy emeletes nagy baromság, de ha a korabeli híres műveket az ember elképzeli metal hangszereléssel, ne adj isten van módja néhány metal átiratot/feldolgozást meghallgatni, vagy csak összehasonlítja az akkori és a jelenlegi ritmikát, a dallamíveket és a hangulatot, akkor éreznie kell, hogy a hasonlóság néha megdöbbentő!

A neoklasszikus metal az 1980-as évek elején indult hódító útjára, de a stílus gyökerei egészen az 1970-es évekig visszanyúlnak. Ezekben a korai években a komolyzene és arockzene ötvözésében nagy szerepe volt Keith Emersonnak (billentyűs - Emerson, Lake & Palmer zenekar) és Rick Wakemannek (billentyűs - Yes zenekar), de a metal irányzat legkorábbi előfutáraként Ritchie Blackmore (gitáros - Deep Purple / Rainbow /Blackmore's Night zenekarok) nevét említik, aki játékában előszeretettel használt komolyzenei skálákat a '70-es évekre jellemző blues pentaton skálák mellett. Fontos megemlíteni Uli Jon Roth (gitáros - Scorpions zenekar) és Randy Rhoads (gitáros - Quiet Riot zenekar/Ozzy Osbourne zenekara) nevét, akik a '70-es évek végén és a '80-as évek legelején szintén inspirációt nyertek a komolyzenéből (klikk a képre!).

A rock illetve heavy metal gitártechnika látványos fejlődésen ment keresztül az 1960-as évek végétől az 1980-as évek közepéig. A neoklasszikus metal stílus létrejöttével ésYngwie Malmsteen felbukkanásával, nagy hangsúly került a sebességre és a technikai képzettségre. Gyakorlatilag a modern gitártechnikák mindegyike ebben az időszakban terjedt el és vált széles körben népszerűvé, és a feltörekvő gitárosok zöme, előszeretettel nyúlt vissza olyan klasszikus zeneszerzők műveihez, mint Niccolò Paganini vagy Frederic Chopin. A nagyrészt instrumentális lemezeket készítő gitárművészek száma a '80-as évek közepétől kezdett el szaporodni, és igazából ez volt a neoklasszikus metal aranykora. A korszak virtuóz gitárosait gyakran a "shredder" jelzővel illették,mely kifejezésből a shred szó a gyors gitárjátékra utal. Mike Varney kifejezetten a shredder gitárosokat támogatandó hozta létre a Shrapnel Records lemezcéget, és a '80-as években a legtöbb instrumentális gitárlemezt a Shrapnel adta ki. Kínálatában olyan nevek szerepeltek, mint az átlagon felüli tehetségű Tony MacAlpine, Vinnie Moore, Paul Gilbert, Joey Tafolla, David T. Chastain, Jason Becker, Chris Impellitteri és Marty Friedman.

A '90-es évekre a neoklasszikus metal elveszítette népszerűségét, az instrumentális gitárlemezek száma pedig meg se közelítette az előző évtizedben kitermelt mennyiséget. A műfaj egyértelműen mellőzötté vált, ennek egyik oka talán az volt, hogy a zene túlságosan is a gitárosok "munkája" köré épült, és az őketkörülvevő zenekarok az ismeretlenség homályába vesztek. A rajongók körében pedig mindig jobb egy "egész" bandát imádni, mint egyetlen zenészt. Másik ok a metal zenei ízlés megváltozása, az extrémebb és az újabb hangzás iránti igény erősödése. Természetesen ebben a "lejtmenetben" is készültek lemezek, többek között Michael Angelo Batio (ő 2 vagy 4 gitár egybeépítéséről is elhíresült), Joe Stump, vagy például Vitalij Kuprij által, de annak ellenére, hogy a neoklasszikus metal mély heavy metal gyökerekkel rendelkezik, az előadóművészek egy része, idővel a power metal műfajra jellemző hangzás felé orientálódott. Szerencsére a NM alapok nem vesztek el. Az 1990-es évek második felében egyre népszerűbbé váló európai power metal zenekarokra lelkesítően hatottYngwie Malmsteen játéka és a neoklasszikus metal stílusjegyei, így az évtized végére egyre több power metal banda kezdett el komolyzenei dallamívekkel, harmóniákkal dolgozni. Ide sorolható a Symphony X(1994), Stratovarius (1984), Artension (1993), Narnia (1996), Rhapsody of Fire (1995), Time Requiem (2001),Trans-Siberian Orchestra (1993), At Vance (1998),Adagio (2000), Dark Moor (1993). A komolyzenei hatások olyan extrémebb hangzású zenekaroknál is megjelentek, mint az Emperor (1991), vagy az Arcturus (1991), de ide sorolhatóak a neoklasszikus gitártémákat felvonultatóNecrophagist (1992), Fleshgod Apocalypse (2007),Children of Bodom (1997), Protest the Hero (2001) és a The Human Abstract (2004) zenekarok is. A Jens Johansson és Richard Andersson által képviselt gyors, technikás, és klasszikus billentyűs szólók pedig igazi áttörést jelentettek a neoklasszikus power metal hangzásában.

Műfaji jellemzők

A neoklasszikus metal legfontosabb jellemzői közé tartozik a már említett rendkívül magas gitár/billentyűs hangszertudás, az összetett zenei struktúrák használata, ezek közé tartozik a gyors arpeggio, a kidolgozott ellenpontozás, az akkord és nonakkord hangok, az ostinatio, valamint az erős és gyakori vibrato alkalmazása. A művészek gyakran kölcsönöznek különböző harmóniákat, témákat és motívumokat híres klasszikuszenei művekből, sőt néha az adott mű teljes metal adaptációját adják elő. A dalok időnként nagyzenekari hangszerekkel támogatva szólalnak meg, ének -ha van- tiszta és általában magas hangú. Érdekes zenei elem a hangok "csatája", aminek lényege, hogy a gitáros és a billentyűs egymásnak válaszolva, szinte egymást túllicitálva vívják meg hangpárbajukat.

A neoklasszikus metal jellemzői:

  • Pedal point (vagy "pedal tone", a barokk zenében elterjedt módszer, melynek lényege, hogy az adott dallamban egy hang vagy hangcsoport állandóan visszatér)
  • Ostinato (egy zenei gondolat szakadatlan ismétlődését jelenti, változó környezetben, tehát változó ellenszólamokkal, változó ritmusban, változó harmóniákkal stb.)
  • Scale Sequence (a skála szekvencia egy stilizált, emelkedő vagy csőkkenő hangzású dallammotívum, melyben a rövid zenei részlet többször ismétlődik a hangsor egymás utáni fokain)
  • Gyors arpeggio (az arpeggio jelentése: "hárfaszerűen". Zenei ékesítés, olyan játékmód, melyben az előadó az akkordot hangjaira bontva/törve, "hárfaszerűen" szólaltatja meg)
  • Erős vibrato (magyarul vibrálás egy zenei effektus, ahol a hangmagasság vagy a frekvencia gyorsan fel és le változik, ezáltal megdúsítva a hangot)

NM zenék fő vonulatát természetesen a gitárszólók és a riffek határozzák meg, de a háttérben időnkét zongora, csembaló, hegedű, vagy egyéb nagyzenekarokra jellemző hangszerek is támogatják a dallamot, növelve a harmóniát, és erősítve hangzás élményét. A dalokban néha klasszikus művek részletei is felcsendülnek, kiemelve a klasszikus zenei alapokat, a mű tradicionalitását, miközben a művész továbbra is fenntartja a metal műfaj modern stílusát. A gitárhangzás gyakran a harmonikus moll*, a melodikus moll és a természetes moll skálát részesíti előnyben (értelemszerűen ez változhat gitárosonként), ezek mellet a moll hangnemhez köthető modális hangsorok közül a fríg** (phrygian) is rendkívül népszerű.

*Moll (Minor)
Moll-nak nevezzük a zenében a moll/dúr-rendszer minden olyan hangnemét és akkordját, amely az alaphanghoz képest egy kisterc (molltercnek is nevezik) lépést tartalmaz, míg a dúr jellemzője a nagyterc. A moll és a dúr a két fő diatonikus hangnem. Általánosan elterjedt nézet, hogy a moll a dúrhoz képest szomorkás, drámai hangvételű, míg a dúr inkább erőteljes, vidám. Számos példa van azonban arra is, amikor egy zenedarab jellegét nem a hangnem dúrként vagy mollként való megválasztása határozza meg.

**Fríg (Phrygian)
Moll jellegű hangsor, az úgynevezett modális hangsorok egyike, a dúr skála harmadik módja.

(Lehet, hogy ezek a részletes(ebb) magyarázatok valakin segítenek, de rajtam nem. Minél jobban beleástam magam, annál inkább nem értettem, és a rám zúduló egyre nagyobb mennyiségű információhalmaz végül nyilvánvalóvá tette a számomra, hogy síkhülye vagyok a zeneelmélethez. Ezért a családi kistercián, nagy dérrel-dúrral sörbe fojtottam bánatom...)

Kevésbé tájékozott rajongók között rendszeresen előfordul, hogy a neoklasszikus metal műfajt összetévesztik a szimfonikus (symphonic) metal irányzattal, talán azért mert a két elnevezés valamiféle zenei hasonlóságot sugall. Pedig annak ellenére, hogy fellelhetők egyezőségek, a két stílus eltérő módon viszonyul a klasszikus zenéhez. Míg a NM, a klasszikus zene jellemzőit, technikai módszereit és virtuozitását használja fel az átütő hatás elérése érdekében, addig a szimfonikus metal inkább az adott mű epikus vagy filmzenei hangulatát erősíti komolyzenei hatásokkal, és gyakran nagyzenekari támogatással. A NM többnyire a gitárjátékra épít, a szimfonikus metal hangzásában inkább a billentyűs hangszerek dominálnak, ráadásul míg a neoklasszikus metal bizonyos mértékig önálló irányzatot képvisel, a szimfónikus elemek "hozzáadott" hatásként bármely metal műfajban előfordulhatnak (jellemzően power, black, gothic, progressive, esetenként doom és folk metal).

Kár, hogy ez a különleges dallamvilágú és hangulatú metal műfaj leépült, népszerűsége elveszett, de az biztos, hogy a maradék rajongótábor reménykedve várja a neoklasszikus metal reneszánszának eljövetelét!



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 94
Tegnapi: 9
Heti: 94
Havi: 103
Össz.: 46 928

Látogatottság növelés
Oldal: Neo-Classical Metal
METAL HUNGARY SHOW - © 2008 - 2024 - metalhungary.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »