METAL HUNGARY SHOW

Üdvözlök mindenkit!Annak érdekében hoztam létre az oldalt,hogy sok jó metal illetve egyéb keményebb műfaj zenéit osztom majd meg.Ezen kívül létrehoztam egy Metal-Enciklopédiát.Kövessetek facebookon is!

Black Metal:

A black metal a heavy metal zenei stílus extrém irányzata. Szembetűnő stílusjegyei, a dalok erősen betorzított, éles, disszonáns megszólaltatása és a "károgó" énektechnika. A 1980-as évek közepén több thrash metal banda alkotta meg a black metal prototípusát, és ez az úgynevezett"első hullám", a Venom, a Bathory és a Celtic Frost (korábban Hellhammer) bandák nevével fémjelzett. A "második hullám" a '90-es évek elején jött létre olyan norvég zenekaroknak köszönhetően, mint a Mayhem, a Burzum, a Darkthrone, az Immortal és az Emperor. A korai norvég black metal színtér új zenei stílusa, rövid időn belül önálló műfajjá nőtte ki magát. Hírét -zenei eredményei mellett-, a '90-es évek eleji norvég mozgalom résztvevői által  elkövetett templomgyújtogatásoknak, a tagok közt történt haláleseteknek és gyilkosságoknak köszönheti. Az előadók szélsőséges világképe, -mely gyakran embergyűlölő és keresztény-ellenes álláspontjáról hírhedt- sokszor egy zenekar tagjait is egymás ellen fordította. A műfaj a '80-as évek évek óta többször átalakult, különböző alirányzatokra bomlott, de a metalzenei underground részeként máig folyamatosan fejlődésben van.

Műfaji jellemzők

Hangszerelés

A black metal zenét szinte kizárólag morogva, "károgva", vagy ahhoz hasonlóan üvöltve, néha hörögve adják elő, de a meglehetősen ritka, tisztán kiénekelt dalokra is a félelmetes, bizarr, groteszk megszólalás jellemző. A zenék tipikusan nyers, éles és fenyegető hangzását, intenzíven betorzított gitárokkal és sokszor a felső tartományokban játszott disszonáns hangokkal hozzák létre. A riffeket a death metalhoz hasonlóan sokszor tremolo pengetéssel játsszák, de a témák és a dalszerkezet jellegzetesen egyszerűbb és monotonabb. A norvég csapatok (köztük is a Burzum) hatására, a black metal a hangszerhasználattal szemben a kisugárzást, az atmoszférát helyezi előtérbe. Kevés zenekar ad elő gitárszólókat, és a basszusgitár általában alig hallhatóan, a háttérben követi a vezérgitár dallamát. A dob jellemzően egyszerű, gyors és monoton blast beat. A nyugtalanító légkör létrehozásában több zenekarnál szerepet kap a szintetizátor, melyet a gitárhoz hasonlóan "minimalista felfogással" használnak. Ez nem vonatkozik a műfajhoz csak külsőségekben tartozó szimfonikus black metal zenekarok gazdagon díszített megszólalására.

A korai black metal kiadásokra az alacsony költséggel készített gyengébb gyártási minőség volt a jellemző, és ennek okaként azt hozható fel, hogy a felvételek gyakran a zenészek lakásaiban, vagy pincéiben készültek. Azonban arra is van példa, hogy napjainkban, amikor a minőség emelésének már nincs technikai (vagy anyagi) akadálya, sok előadóművész továbbra is az alacsony minőségű felvételek (lo-fi) készítését folytatja, mivel ezzel hű maradhat a műfaj underground gyökereihez, és még inkább kihangsúlyozhatja a zene nyers és rideg hangzását.

 

Szövegvilág és ideológia

A black metal szövegvilága az előadók szélsőséges eszmerendszerét tükrözi. Általános a mizantrópia, a keresztény világ megvetése, de a különböző zenekarok filozófiája sokszor vérre menő ellentétben áll egymással. Az előadók egy része ateista vagy antiteista nézeteket vall, míg mások az ősi pogány vallásokhoz, vagy a sátánizmushoz fordulnak. A szövegek hangulata gyakran depresszív vagy nihilista. Ezeken kívül klasszikus black metal elemek még a természeti motívumok, az évszakok (elsősorban a tél), a mitológia, folklór és a fantasy.

Az eredeti mozgalom olykor nyíltan is kijelentett legfőbb célkitűzéseiként a következők fogalmazhatóak meg:

  • szembefordulás a szélesebb közönség számára is befogadható zenei irányzatok közvetítette képpel (például "bajtársiasság" és egyéb "optimista" hangulati vonások)
  • a zene hangulatának előtérbe helyezése a puszta agresszióval szemben, annak mellőzése nélkül
  • mindenféle politikai üzenet mellőzése, a zenében megfogalmazott érzések és gondolatok ideológiai szintre emelése, a valóság és a művészi kinyilatkoztatások közötti határvonal összemosása
  • amilyen gyakran csak lehet, egyház és vallásellenes, valamint sátánista dalszövegek használata
  • társadalmi reakció kiváltása

A dalszövegek érdekes jellemzője, hogy az angol "of" helyett gyakran a szlengesített "ov" szót használják (pl.: "Ov Fire and the Void", "Kult ov Azazel", "Legionz ov Hell" stb.).

Külső megjelenés és ábrázolásmód

A black metal bandák közös vonása a "corpse paint", azaz a holttestek kinézetét imitáló arc- vagy testfestés.

Más műfajok zenekaraitól eltérően, a black metal stílus bizonyos előadóművészei egyáltalán nem koncerteznek, de ha egy black banda mégis a fellépés mellett dönt, akkor a színházi életre jellemző színpadi kellékek sorával teszi átütővé előadását. A Mayhem és a Gorgoroth zenekarok hírhedtek olyan bizarr színpadi kellékek használata miatt, mint a karóba húzott állatfejek, az imitált keresztre feszítések, középkori fegyver arzenálok, vagy az együttes tagjaira zúduló állati vér.

A stílus képviselői gyakran viselnek fekete öltözeteket és katonai bakancsokat, tölténytáras öveket, tüskés csuklópántokat, lefelé fordított kereszteket, valamint pentagrammákat, ezzel is kihangsúlyozva anti-keresztény és vallásellenes álláspontjukat. De a legjellemzőbb közös vonás egyértelműen a holttest szerű festés használata -ez tulajdonképpen egy fekete-fehér smink, néha igazi vagy művérrel keverve-, ami viselőjének rémisztő, holttest-szerű megjelenést kölcsönöz.

Az 1990-es évek elején, a black metal úttörőnek számító zenekarok nagyrészt egyszerű fekete-fehér képekkel vagy feliratokkal illusztrált albumborítóval adták ki felvételeiket. Ez egyértelmű reakció volt a death metal bandák akkoriban élénk színű borítóval megjelenő albumaival szemben, de a legtöbb underground black metal brigádra napjainkban is jellemző ennek a "minimalista" megjelenési stílusnak a használata. Azonban a fő irányzat képviselőinek egy része, nyomasztó hangulatú vagy provokatív, illetve a természetes vagy fantázia szülte tájakat megjelenítő (ilyen a Burzum-tól a "Filosofem" vagy az "Emperor's In the Nightside Eclipse"), míg mások az erőszakos, perverz, szentségtörő vagy "képromboló" grafikákkal ellátott borítókat részesítik előnyben. (például a Marduk-tól a "Fuck Me Jesus" vagy a Dimmu Borgir-tól a "In Sorte Diaboli".)

Történelem

Az első hullám

A heavy metal stílusirányzatai közül a black metal számít a leghírhedtebbnek, ennek történeti és zenei okai egyaránt vannak. Az 1980-as években a műfaj még nem vált el jellegzetesen a ma is létező thrash és death metal-tól, azonban az extrém metal zenék 1980-as évek végi, 1990-es évek eleji felfutásakor megjelent az igény valami szélsőségesebbre, valami veszélyesebbre. Ennek kielégítésére a mai értelemben vett műfaj megteremtői –elsősorban a norvég zenekarok–, visszanyúltak ahhoz a hangzáshoz és elnevezéshez, melyet először –'82-es albumának címeként– a brit Venom használt saját zenéjének definiálására. A svéd Bathory 1984-es bemutatkozó albuma volt a másik stílusteremtő alkotás, sátánista dalszövegeivel, minimalista hangzásával, és az akkor 18 esztendős Quorthon (R.I.P.) extrém énekével (ezek a "true black metal" alapismérvei ma is). Az 1985-ös "The Return of Darkness and Evil", a '87-es "Under the Sign of the Black Mark" és a '88-es "Blood Fire Death" albumokkal még folytatta a stílus követését, azonban az utóbbi lemezzel részben, míg az azt követő két albummal ("Hammerheart" és "Twilight of the Gods") pedig egyértelműen egy új műfaj létrejöttének úttörői lettek, mely azóta viking metal nével lett ismert. A Celtic Frostelődjének számító svájci Hellhammer egyetlen albuma ("Apocalyptic Raids", 1984), valamint a King Diamond énekessel készült első Mercyful Fate lemezek, továbbá a német KreatorSodomDestruction, és az olasz Bulldozer és a Death SS korongjai szintén a black metal műfaj meghatározó korai anyagainak tekinthetők. King Diamond nem csak túlvilágot megidéző szövegeivel, de a hullákat imitáló arcfestésével (corpse paint) is hatással volt az utána érkezőkre.

Az első hullám vége

Bathory zenekar folyamatos zenei ötletelései miatt az "Under the Sign of the Black Mark" (1987) album igazából már black/death metal felvételnek tekinthető, ugyanis rengeteg zenei elemet átvett az akkor éledező death metal műfaj hangzásából, emellett a Bathory sátánista korszakát is lezárta, a dalszövegeket skandináv mitológiai és viking történelemi témák váltották fel. (A változás ellenére, sőt, talán éppen amiatt, ennek az albumnak óriási szerepe volt a második black metal hullám zenei identitásának kialakulásában.) Jon "Metalion" Kristiansen, a Slayer magazin szerkesztője már egyenesen az írta: "Úgy tűnik a black/sátánista bandák legújabb hóbortjának vége". A véleménye nem volt tévedés, mivel ekkorra a sátánista retorikát már csak néhány banda vitte tovább, például az Incubus és a Morbid Angel az Egyesült Államokból, a SabbatAngliából, a Sarcófago Brazíliából és a Tormentor Magyarországról. (Külön érdekesség, hogy Csihar Attila a magyar Tormentor énekese az 1992 és 1994 közötti időszakban, valamint 2004-től napjainkig a Mayheménekese. Ő énekelte fel a Mayhem 1994-ben megjelent legendás "De Mysteriis Dom Sathanas" című albumát.)

A norvég black metal színtér feltámadása előtt, a műfaj szempontjából fontos albumok jelentek meg a csehszlovák Root és a Master's Hammer bandák, az amerikai Von, a kanadai Blasphemy, a görög Rotten Christ, és svájci Samael zenekarok részéről.

Az észak-európai országok előadóművészei többnyire ezeket a jegyeket kezdték követni, de a régi "első hullám" alapstílusa is inspirálóan hatott. A követők közé tartozott a svéd MardukDissectionNifelheim ésAbruptum. Finnországban inkább egy új színtér erősödött, mely a black metal stílust a death metal és a grindcore elemeivel ötvözte olyan bandák képviseletében mint a Beherit, az Archgoat és az Impaled Nazarene. Az Egyesült Államokban csendben megalakult a Demoncy és a Profanatica zenekar, pedig abban az időben még az amerikai és a svéd death metal műfaj volt a két legnépszerűbb irányzat az extreme metal rajongók körében.

A második hullám

A fő irányzat

Igazán népszerű műfajjá a '90-es évek kezdetén vált a black metal, amikor norvég bandák tucatjai kötelezték el magukat a stílus iránt, és tették mindezt a korábban felsoroltak mellett olyan -ma már thrash metal legendának számító- bandák hatására, akik pusztító sebességű és pokoli atmoszférájú anyagokkal indították pályafutásukat. Példaként említhető a Sodom ("In The Sign Of Evil" - EP, 1984) és a Destruction ("Sentence Of Death" - EP, 1984).

A black metal második hullámát olyan csapatok vezették fel, mint a korábban említett magyarTormentor, a norvég Mayhem, a brazil Sarcófago és a kanadaiBlasphemy, akik a '80-as évek második felében kezdték működésüket. Az igazi robbanás 1990-ben és 1991-ben következett be, amikor sorra alakultak Norvégiában a black metal bandák, ezek közé tartozott a Satyricon, a Thorns, azEnslaved, a Dimmu Borgir, az Emperor, a Gorgoroth, azUlver, az Immortal, a Carpathian Forest valamint a különlegesBurzum. Még az addig death metalt játszó Darkthrone is black metalra váltott, és végül ebben a stílusban alkotott maradandót. Ezek a zenekarok továbbfejlesztették az 1980-ban megalkotott alapstílust, és ennek része volt egy újfata gitárjáték-technika, mely Snorre "Blackthorn" Ruch (Stigma Diabolicum/Thorns) és Øystein "Euronymous" Aarseth (Mayhem) gitárosok újításának volt köszönhető. Fenriz, a Darkthrone tagja, a Bathory stílusából eredezteti ezt a technikát, és véleménye szerint: "ezek az innovatív gitár riffek határozták meg a '90-es évek bandáinak új irányzatát". Azonban a norvég "új irányzat" bizonyos tagjainak nevéhez köthetőek azok a hírhedt bűncselekmények is, melyek egyházellenes bosszúhadjáratokkal indultak, és templomgyújtogatásokkal, valamint gyilkosságokkal végződtek. A színtéren belül az agresszív keresztény-ellenes gondolkodásmód szinte kötelezővé vált, és egy időre ez lett a black metal műfaj fő ismérve. AzEmpreror banda tagja Ishan szerint, ez a tendencia eleinte a "társadalommal való szembenállás és az összes megszokott dologgal szembeni konfrontáció" révén alakult ki. Ekkorra a korábban említett különleges megjelenés -a zenék súlyos és sötét témái kiegészítve az holttest-szerű arc- vagy testfestéssel-, a black metal előadóművészek kiemelten fontos védjegyévé vált, mivel ezzel összetéveszthetetlenül megkülönböztették magukat a korszak többi metal irányzatától.



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 90
Tegnapi: 9
Heti: 90
Havi: 99
Össz.: 46 924

Látogatottság növelés
Oldal: Black Metal
METAL HUNGARY SHOW - © 2008 - 2024 - metalhungary.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »